Megjártuk a poklot, és magunkkal is hoztuk

Visszatértünk az NB1-be, de a folytatás nem volt valami jó.

3 év másodosztályú száműzetés után nehézségek után, de végre visszatértünk az NB1-be. Már tűkön ültünk a sorsolás előtt, vártuk, hogy kivel kezdünk, mikor jön a derbi, mikor jönnek a legnagyobb rangadóink. Az igazolásaink felemásra sikerültek, hiszen nyáron leigazoltunk két spanyol védőt Joaquin Martínez és Carlos Álcantara személyében, meg egy pakisztáni válogatott középpályást, Ahmed Adnant. Nyáron egy angliai edzőtáboron vett részt a csapat, ahol megmérkőztünk a világ legelső futballklubjával a Sheffield FC-vel, rajtuk kívül a Lincoln City és a Barnsley vendégei voltunk a szigetországban. A felkészülés felemásra sikeredett, majd következett két Ligakupa mérkőzés a Kecskemét és a Diósgyőr ellen. Utóbbin Ligakupához képest elég sokan jelentünk meg, a történelemben akkor került először négyszámjegyű állapotba a nézőszám mutató.

Majd jöhetett volna az első kirándulás Szombathelyre, de a Haladásnak akadt egy fontosabb ellenfele, amelyhez klubunk szívesen félrelépett, hiszen a vasiak az angol Arsenal csapatát fogadták a Rohonci úton. Mi készülhettünk egy héttel későbbre, amikor barátaink, a zalaegerszegiek jöttek az Üllői útra. Roli barátommal már korán reggel kimentünk a Délibe, hiszen néhány zalai haver akkor jött vonattal. Majd az egész napot kocsmázással töltöttük, majd miután nálunk letették a cuccukat felöltöztünk harci felszerelésbe (mez, sál), elindultunk egy baráti találkozóra a Lurdy-házba. Mivel rajtam Fradi felszerelés volt, Norbin pedig ZTE mez és sál, a villamoson a kereskedelmi médiát bámuló népség már azt várta mikor fogunk összeverekedni. Pedig ha inkább nyitott szemmel mászkálnának, akkor tudnák, hogy nem vagyunk harcos népség. (főleg ha azt nézzük, hogy az egyik legjobb barátom Honvéd szurkoló).
Utána az egész brigád közösen indult el a meccsre. Ha valami, akkor erre lehet mondani a MECCS szót. Pokoli hangulat, 10 ezer néző, remek játék. A Fradi 4-1-re verte a zalaiakat. Amikor a kezdősípszó előtt mindenki kivétel nélkül elkezdett tombolni, kijött mindenkiből 3 év másodosztályú fájdalma, majd jött a 15. perc, amikor az égbe felszállt a stadionból a hatalmas "GÓÓÓÓÓÓÓL!!!" felkiáltás, amikor Fitos labdája átpattant Pogacsics kapuson, egyenesen a kapuba. Így robbantunk vissza a másodosztályból az elsőbe. Az első félidőben Paul Shaw helyett beállt Pölöskey Péter, aki a másodosztályban se tudott remekül muzsikálni, de ezen a meccsen minden összejött neki. Ennek is köszönhetően nyertünk 4-1-re a ZTE ellen. Pölőt rendesen felkarolta a média, a lelátón meg mindenki bajnoki címről kezdett el beszélgetni, így darálunk be -, úgy darálunk be mindenkit.

Ezzel a tudattal mentünk Nyíregyházára, ahol az utóbbi időben nem sok babér termett a Ferencváros számára. Igen gyenge játékkal ki is kaptunk 3-1-re. Egy kontrát vezettünk, azon kívül csak a Nyírségiek tudtak helyzeteket teremteni, jó, hogy nem kaptunk ki többel. Amit ki kell emelni, az a helyi szpíker volt, aki végig hergelte a közönséget a Ferencváros ellen, provokálta a vendégszurkolókat.

Ezt főleg most, a Szasza-ügyben kell előszedni, hiszen ha valamit megtehetnek az ellenfeleink, azt már nekünk büntetik.
Így érkeztünk el a Paks meccshez. Ismét egy gyenge játékot mutattak játékosaink, bár Ashmore betalált, de egy szabadrúgásból tudott egyenlíteni a Paks. A vége 1-1 lett, majd utána alig 5 perc foci következett a Vasas ellen, ahol ki is kaptunk 3-2-re, Holczer Ádám pedig kikerült a Ferencváros kapujából. Ekkor ragyogott fel a görög bajnokság jelenlegi legjobb kapusának, Megyeri Balázsnak a csillaga, hiszen ő lett az 1-es számú kapus. Elkezdtük gyűjteni egyesével a pontokat, majd az örökrangadó megnyerése után Debrecenbe vezetett az utunk, ahol bár kikaptunk, a csapat nagyot küzdött a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülő csapat ellen. Innen jött a lejtő, vereség a derbin, majd jött a Diósgyőr elleni mélypont, amikor 3-1-es miskolci vezetésnél félbeszakadt a mérkőzés, hiszen a szurkolóknak már teljesen elegük volt a csapat által mutatott teljesítményből.

Drágább jegyárak, rosszabb játék. Csodálkozunk a besokalláson? Ezt a mérkőzést végül 3-0-val a DVTK-nak adták, mi meg kaptunk 3 zárt kapus mérkőzést. Ezek után ebben az idényben nem is igazán jártam ebben az évben labdarúgó meccseinkre, hiszen a két zárt kapus mellett a pápai vendégjátékra sem vágytam igazán. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy egyáltalán megéri-e kimenni a meccsre, ekkor volt az, amikor tényleg önszántamból hagytam ki egy meccset.
Lezajlott az ősz, jött a tél. Néhány játékosunktól megváltunk, hiszen James Ashmore szülői utasításra felhagyott a professzionális labdarúgással, végül Matt Lowton és Sam Wedgbury is visszatért a szigetre. Helyettük érkeztek újak, mint pl. a Fradi táborral magát gyorsan megkedveltető Sam Stockley, a házigólkirálynak előrelépő Anthony Elding, a jó két évet nálunk lehúzó Csizmadia Csaba, és a nálunk sok babért le nem arató észak-ír középpályás, Tommy Doherty. Az edzőmérkőzésen remek teljesítmény nyújtottak, Elding pl. félpályáról is betalált a REAC kapujába, amikor több, mint 2000 néző látogatott ki, egy reggel 11 órakor rendezett edzőmérkőzésre.

Majd folytatódott a bajnokság. Zárt kapuk mögött egy nyögve nyelős mérkőzésen nyertünk 2-1-re a Szombathelyi Haladás ellen, majd utaztunk Zalaegerszegre, ahol Szabó Zsolt játékvezető kivívta a Fradi szurkolók örökös haragját maga ellen, miután két játékosunkat is jogtalanul kiállította, majd az egyik ZTE gólt szabálytalanság előzte meg. De ezek csak a legnagyobb mérkőzést befolyásoló ítéletei voltak a sporttársnak, volt belőle több is, amivel 0-3-ról segített a zalai pontszerzésben. A mérkőzés után dühösen indultak haza a Fradi-szurkolók, volt aki kifele menet odaszólt a mérkőzést közvetítő Sport TV riporterének, hogy a mérkőzés legjobbjának járó pezsgőt a játékvezető érdemelte ki, sokat tett ezért. Senki nem vitatta. Azóta, ahány meccset vezet a Fradinak, fújjon bárhogy is, ezt nehezen fogja elfelejteni a tábor.

A találkozó után új élet kezdődött a Fradi háza táján. Az őszi balhé után bevezették a szurkolói kártyát. Bár sokan kiváltották, a tábor bojkottot hirdetett a szurkolói regisztráció ellen, így az első 3 hazai mérkőzésünk kevés néző előtt hangulattalanul játszódott le. A bentiek pedig hibáztatták a tábort, "ha ennyire nagy Fradistának képzelik magukat, akkor miért nem váltják ki a kártyájukat? Mi itt vagyunk támogatjuk a Fradit!" Három meccs telt el így, amikor megalakult a megszűnt Stormy Scamps, 7side és Cannibals csoportokból az Erkölcs Erő Egyetértés mozgalom, akik tárgyalva a vezetőséggel enyhítettek a regisztráció szabályain, így a Debrecen elleni mérkőzésre a hangulat is visszatért a lelátóra, a csapat meg a győzelem útjára, ugyanis Tóth Bence bombagóljával legyőztük az abban az idényben agyonsztárolt hajdúsági csapatot, de úgy, hogy két szabályos gólunkat nem adta meg a játékvezető. Tombolt a nép a lelátón, alig akartuk elhinni. Mindent vártunk a csapattól, csak ezt nem. Majd a fehérvári fieszta megakadályozása után, következhetett a derbi, amit a TV előtt üldögélve nem élhet át rendesen az ember, nem tudhatja, hogy mi miért történik. Az az ideges várakozás, hogy mikor fut be a vendégszurkolókat szállító

metró, majd az első lila sálas felbukkanása után egy emberként üvölt mindenki, és szórja a különböző szitkokat az ellenségre.
Sajnos a mérkőzésen 1-0-ra kikaptunk, pedig lett volna néhány lehetőségünk nekünk is betalálni. Sajnos megint hallgathattam az idény során már-már megszokott rigmust: "ünnepel az egész város, lesz***tt a Ferencváros!" Már amikor ezt meghallottam totálisan elegem volt, szinte vöröslő fejjel néztem a vendégszektor felé. Ha a szememmel tudtam volna ölni, akkor mindenki terült volna el a vendégszektorban. Erről szól egy derbi. Bárhol is legyen, az szinte felér egy háborúval, hiába nem vagyok verekedős. A mérkőzés végén meg a rendőrség tartott egy kisebb erődemonstrációt, amikor indokolatlanul elkezdte oszlatni az éppen söröző, meg a mérkőzést elfelejteni próbáló Fradi-szurkolókat. Mint írtam egy korábbi bejegyzésben, ha nincs dolguk, maguk csinálnak valamit.
Ezek után a győri hétköznapi fordulós meccsünkre nem tudtam elmenni, majd érkezett az új mumus, Kecskemét csapata. Amióta először találkoztunk velük a másodosztályban, azóta nem tudtunk ellenük bajnoki meccset nyerni.

Most a félidőre 3 gólos előnyt szereztünk Ferenczi István, Janson Morrison és Anthony Elding góljaival. A második félidőre jött a szokásos forma, leálltunk és kettőt szerzett a Kecsó, de hiába állították ki a végén Rósa Dénest, az egyenlítés nem sikerült a kiskunsági lila-fehéreknek.
Következhetett a diósgyőri kirándulás, amin hála a Debrecen szurkolóknak és a készenléti rendőrség embereinek 5000 Forintot dobtam ki az ablakon, hogy ott rohadjak a semmiért a miskolci rendőrkapitányságon ötvened magammal. A mérkőzést nem igen láttam, csak az eredményt tudom, hogy Tutoric góljával nyertünk 1-0-ra. Történt egy eset az autópályán, amikor a szemközti oldalon a Budapestre tartó DVSC szurkolók elkezdtek mutogatni és dobálózni felénk, amit néhány ember nem igen nézett jó szemmel és átrohant a sztrádán. Persze az okos sünök minden busszal közlekedő Fradistát előállítottak, még azokat is, akik 20 kilométerre voltak az esettől. Mindenkit lefotóztak, falhoz állítottak, úgy bántak velünk, mint az apagyilkos kasszafúróval. Közel két órát várakoztattak minket, amikor jött valaki, meggyanúsítottak 10 embert, a többieket az elmondásaik szerint tanúként tartották bent. Este 10 körül szabadultunk a rendőrkapitányságról, jó 8 óra fogság után. Ennyit azért mert nem csináltál semmit. Azóta félek, ha lassít mellettem egy rendőrautó, és teljes szívemből gyűlölöm a Debrecent. Szerintem az napig Fradista sosem volt boldogabb egy Újpest győzelemnél, mivel a Megyeri úton kisiklott a Lokomotív!
Ezek után eléggé féltem elindulni a Pápa elleni bajnoki meccsünkre, amikor is a Kapitány,

Lipcsei Péter megdöntötte dr. Sárosi György rekordját, miszerint ő játszotta a legtöbb mérkőzést az FTC színeiben. Annyira bennem voltak a hétvégi események, hogy nem tudtam mikor állja utamat egy rendőrautó és visz a fogdába a semmiért. De végül valahogy erőt vettem magamon és a meccs elejére már kijutottam a stadionba, s a helyszínen tapsoltam meg a Kapitányt, ahogy kivezette a csapatot a pályára. A mérkőzést 2-0-ra nyertük. Majd következett a zárófordulóban a kispesti vendégjáték. A meccs előtti vihar alatt, csak hangosabban kezdett énekelni a Fradi tábor, de a csapat nem igen játszott jól. A második félidőben kettő gólt szerzett a Honvéd, majd az idényhez méltóan ezt a dalt kellett ismét hallgatnom: "ünnepel az egész város, lesz***ott a Ferencváros!"
Már így is vöröslik a fejem, hogy ezt leírom. Mi van, ha a helyszínen hallom? Kb. erről szólt az egész idényünk.

Sajnos szezon közben más is ért minket, hiszen elhunyt Varga Zoltán, a Ferencváros legendás labdarúgója. Játékával igazi példakép lehetett bárkinek is, hiszen amit ő tudott a labdával, azt kevesen csinálták. Sajnos sokan nem is kedvelték, mivel ami a szívén volt, az a száján. De a Fradi-tábor szívébe zárta, és örökké emlékezni fognak rá.