A nem várt krakkói csoda - Irány Oroszország!

Az elmúlt években remekül összehozta az IIHF a másodvonalbeli országok legjobb jégkorongcsapatait a divízió I/A-világbajnokságra, amely idén Krakkóban csúcsosodott ki, amelyen a magyar válogatott 2008 után ismét kiharcolta az élvonalbeli tagságot.

Fotó: Mudra László, MJSZ

Bevallom nem számítottam arra, hogy az idén hatalmas ünneplésbe fog kezdeni a magyar jégkorong-társadalom. Az elmúlt években a Fehérvár AV19 is remekül szerepelt a kontinens egyik legerősebb bajnokságának titulált EBEL-ben, emellett több jégkorongozónk is európai élcsapatokban tudott elhelyezkedni, mint Sofron István, Vas János, Hári János, vagy Sebők Balázs, emellett Kóger Dániel és Nagy Gergő a tengerentúlon is meg tudta mutatni magát, utóbbinak az NHL-es szereplés is elérhetőnek tűnt a St. Louis Blues-nál.

Ennek ellenére én úgy vártam az idei Divízió I-es vb-t, hogy csak maradjon bent a magyar csapat, hiszen bitang erős mezőny gyűlt össze. A mindig veszélyes Japán, a KHL-es játékosokra építő Kazahsztán, az elmúlt években általunk legyőzhetetlennek tűnő Olaszország, a ránk már 2008 óta vadászó Ukrajna, valamint a hazai drukkerek fanatizmusával támogatott Lengyelország nem tűntek könnyű ellenfélnek. Ha még hozzátesszük, hogy a magyar hoki évek óta ínségben szenved a védők terén, emellett a kezdőkapus, Hetényi Zoltán súlyos betegségből felépülve nem tudott teljes mértékben a csapat hasznára válni, Rajna Miklós elvétve kapott néhány lehetőséget az EBEL-ben, mint cserekapus, Bálizs Bence pedig bármennyire is tehetséges, többször leblokkolt döntő helyzetekben. A drukkerek továbbra is mondják, hogy Szuper Levente óta nincs megfelelő hálóőre a hokiválogatottnak, kevés olyan játékos van, akiben annyira megbíztak a szurkolók, mint benne.

Fotó: Magyar Hírlap

Egy háborúról soha sem illik olyan kifejezéssel beszélni, hogy számunkra szerencsés, hogy kitört, de abban mindannyian egyetértünk, hogy az eredeti helyszínen, Donyeckben esélyünk se lett volna a feljutásra, főleg akkor nem, ha a konfliktus hiányában a Donbassz Donyeck el tudott volna indulni a KHL-ben, keretében több ukrán válogatott játékossal. Így került a Wisla partjára az esemény, ahová magyar drukkerek ezrei utaztak el, bizakodva a győzelemben.

Mint szurkoló én is vártam azt, hogy esetleg feljussunk, hiszen a kezdéskor nem szabad feladni a dolgokat, azonban az eszem mást súgott. Így érkeztünk el a Japán elleni nyitómérkőzéshez, amelyen 2-1-es távol-keleti vezetésnél nem igen reménykedtem a szombaton elért sikerben. De a srácokban volt tartás, megfordították a mérkőzést pont akkor, amikor kellett. A mérkőzés végén. A végeredmény 4-2. Rajna Miklós a mérkőzésen megmutatta, hogy ő sem egy rossz kapus, de még mindig hiányzott a drukkereknek Szuper, de Frank Banham bődületes lövéseivel megmutatta, hogy érdemes volt őt honosítani.

Fotó: Mudra László, MJSZ

A második összecsapáson jött a józanító pofon, ami megmutatta, hogy a magyar hoki nincsen teljesen a KHL-szintjén, ugyanis a Barisz Asztanára és több orosz élligás játékosra épülő kazah válogatott Shutoutot ért el a mieink ellen, 5-0-s verést mérve a mieinkre. Ekkor több drukker is összeveszett, hogy mit rontottak el a szövetségben, volt olyan is, aki Rich Chernomaz szövetségi kapitány távozását követelte, hiszen több játékos is otthon maradt, aki képes magasabb szinten játszani.

Fotó: Mudra László, MJSZ

Késő bánat, eb gondolat. Így tértünk rá az erre a szezonra sokat gyengülő olasz csapat elleni összecsapásra, amelyen Kóger Dániel és Magosi Bálint góljaival már az első harmadban elhúztunk 2-0-ra, míg Rajna Miklós remekelt a kapuban. Volt egy olyan szituáció is, amikor két olasz játékos sem tudott a kapu torkában túljutni az eszén, ekkor minden drukker elfelejtette az NHL-t is megjárt Szuper Leventét. A harmadik játékrészben Sofron István gyorsan lőtt egy megnyugtató gólt, amelyre Alexander Eggernek még volt válasza, de a végén a kapuslehozatal sem segített a nagyrészt dél-tiroliakra építő azzuriknak, Vas Márton saját harmadából talált be a kapujukba, beállítva a 4-1-es végeredményt.

Már félve, de elkezdtünk beszélgetni az esetleges feljutásról, amikor következtek a ránk évek óta vadászó ukránok. Szapporóban elvettük az azonnali A-csoportos visszajutásukat, majd Szlovéniában nagyrészt nekünk volt köszönhető, hogy kiestek a Divízió I/B-be. A meccsen meglepő módon mi léptünk fel támadólag, több lehetőséget szalasztottunk el, majd a második harmad elején, mikor már dühöngtem, hogy nem lehet ekkora szerencséjük, Roman Blagij góljával meg is szerezték a vezetést, majd egy kapitális védelmi hibát követően, Gnyidenko góljával már kettő volt közben. Mikor már magunkba roskadtunk, hogy idén semmi sem jön össze, a frissen honosított Andrew Sarauer szépített.

Fotó: Mudra László, MJSZ

A harmadik harmad pedig úgy alakult, ahogy minden magyar kívánta! Előbb Kóger Dániel egyenlített emberelőnyben, majd az ukránok a kapueltolási próbálkozása közepette Andrew Sarauer már a vezetést is megszerezte nekünk, amelyet a videóbíró megerősített. A végén az ukránok majdnem egyenlítettek emberelőnyben, a játékvezetők meg is adták a gólt, de az előbb említett segédlet ismét mellénk állt, magas bothasználat miatt nem adták meg a találatot, a buli után Sofron István pedig eldöntötte a mérkőzést. Mint 2008-ban, Spiller István ismét világnak kürtölhette az ukránok ellen, hogy EMBERHÁTRÁNYBAN! Már csak egy meccsre voltunk az álomtól, mi pedig figyeltük az esti lengyel-kazah meccset, amelyen a szívroham kerülgetett minket, ahogy láttuk, ahogy barátaink milyen jól tartják magukat a szovjet utódállam ellen, de végül győzött az élvonalbeli tapasztalat, 3-2-es kazah sikerrel ért véget a találkozó.

Szombaton minden idők legvártabb divízió I-es jégkorong mérkőzését rendezték meg a Tauron Arénában, teltház, 10 ezer lengyel és közel 5 ezer magyar ült tűkön a mérkőzést megelőzően. Nekünk az is elég volt a sikerhez, ha rendes játékidőben csupán egy döntetlent érünk el, míg a házigazdáknak mindenképp a 60 perc alatt kellett volna megszerezniük a sikert.
Remek hangulatban folyt a játék, mind a két kapus bravúrt bravúrra halmozott, az első két harmad nem is hozott találatot. Majd a zárójátékrész elején egy kapusról kivágódó korongot Hári János bombázott a kapu felső sarkába, több százezer magyart megvadítva! GÓÓÓÓÓL!!!

Innentől kezdve idegesen számoltuk a perceket, néztük a kijelzőn, hogy milyen lassan fogynak azok a bizonyos másodpercek. Több ziccert rontottunk, míg Rajna remekül helyt állt a kapuban. Aztán 3 perccel a vége előtt a lengyelek lehozták a kapust, emberelőnyt alakítottak ki és a hálóőr elől eltakarva a kilátást, Mateusz Bryk egy orbitális bombagóllal kiegyenlített. Innentől következett három perc szívroham minden magyar számára, nem nagyon akart az óra 0-ra váltani, többek közt a lengyel rendezőknek is köszönhetően, amely miatt a játékvezetők videóztak is egy hosszat, borzolva a drukkerek idegeit. Nekünk már az is elég lett volna, ha a korongbedobást elhozzuk az eset után és "lenyeljük" a korongot, de az a piros mezesekhez került, akik ismét lehozták kapusukat, de Szirányi Bence szemfüles korongszerzése után az üresen tátongó kapuba ütötte azt, eldöntve a mérkőzést, és a feljutást. Ekkor mindenhol megőrült magyar szurkolókat és magukba roskadó lengyeleket láthattak a helyszínen, a mérkőzést közvetítő kommentátorok pedig elsírták magukat örömükben és jöhetett a himnusz könnyes szemek között. A lelátón begyulladt egy-két görögtűz is, amely ilyenkor belefért az öröm pillanataiba. (a hanggránát és a füst nem!) Amit nem vártunk alig két hete, az most bekövetkezett, ott vagyunk ismét az A-csoportba. Nem csoda, hogy szombat után most kerül ki az írás, hiszen én is kapkodtam a gondolataimat, még most is fura ebbe belegondolni.

Másnap közel 1000 ember látogatott ki a hősök fogadására a magyar jégkorong bölcsőjébe, a Városligeti Műjégpályára, ahol közös képek és emlékek is megosztásra kerültek. A kivetítőn végig lehetett nézni a sikeres meccsek összefoglalóit, majd miután a busz begördült a küzdőtérre, majd a színpadon köszöntve a játékosokat, együtt énekelték

Fotó: Mudra László, MJSZ

Sofron Istvánékkal az új "Szállj el, kismadár"-t, vagyis az új sportslágert, a Dolly Roll által énekelt Vakáció című nótát. Közben mentek a találgatások, hogy mit lehet majd elérni Oroszországban az elitben? Bennmaradást természetesen senki sem vár, de egy-két csapat talán elcsíphető lenne, mint pl. Norvégia, vagy Franciaország, esetleg, ha bennmaradnak az élvonalban, Ausztria, vagy Szlovénia. De ez még a jövő zenéje. Annyi biztos, hogy jövőre erősebb válogatott utazhat Moszkvába, vagy Szentpétervárra, hiszen több hazánkból elszakadt magyar honfitársunk, köztük Jesse Dudás, Karol Csányi, illetve Hári Norbert is pályára léphet a válogatottban, emellett visszatérhetnek a sérültek, mint Sikorcin Ladislav, vagy Bartalis István. Annyi biztos, hogy Rich Chernomaz fiai nem nagyon fognak autogramot vadászni a jégen mérkőzés közben, méltó ellenfelei lesznek a világ elit sztárjainak!