Fájó vereség és kiütéses győzelem

Újabb hétvége, újabb duplameccs. November 13-án egy kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kezdtük meg a hangolást az esti, Magyarország-Andorra világbajnoki-selejtező mérkőzésre. Végre egy kis meccshangulat, remek szurkolás, sok gól. Nézzük mi is történt!

A Partizani Tirana elleni lélektelen játékkal elszenvedett Bajnokok Ligája-búcsút követően nem látogattam a Ferencváros labdarúgócsapatának összecsapásait, mint az előző cikkben is írtam, maradt a jégkorong, női foci és a kézilabda. Elek Gábor gárdájának dabasi BL-meccseire nem jutottam le, de most a Vardar Szkopje ellen már nem volt akadály, ott voltam a lelátón.

Már két órával a meccs előtt zöld-fehérbe borult a régi Puskás Ferenc Stadion környéke, mint akkor, mikor Böde Daniék még a Tábor előtt játszották errefelé a mérkőzéseiket. A Félidő Sörözőbe térve már csak zöld mezes drukkereket láttam. Itt futottam össze barátaimmal is, akikkel egy kis nosztalgia és a szkenner-helyzet miatti fájdalmunk kibeszélését követően elindultunk a BOK Csarnok, vagyis régi nevén a SYMA-csarnok felé. Ez a létesítmény egy fokkal méltóbb otthona a Ferencvárosnak, mint a dabasi aréna, de a népligetihez semmi se fogható.

Korábban Kubatov Gábor sokszor említette, hogy nem kérünk a Hard Force Securityből, többek közt ezért nem játszott Kispesten a Fradi, amikor a Depeche Mode-koncert és az atlétikai-ob miatt Győrbe kényszerült a csapat két meccsre. Ha már nincs TCS-brigád, akkor a Fradi Security veszi át a szerepét. Csak háromszor motoztak át, mikorra bejutottunk a csarnok területére, majd mint a birkákat, megjelölték a kapu mögötti szektorba jegyeket váltókat egy sárga karszalaggal.

Bár nekem nem volt szükségem rá, de több drukker jelzése szerint miután bejutottál a "karámba" és kimentél utána mosdóba, esetleg büfébe, utána nem engedtek vissza a helyedre. Most tényleg ennyire rá kell szállni a szurkolókra? Ennyire ki kell provokálni a balhét? Gáborkának, Zolikának és Gyurikának bizonyítania kell, hogy igen is kell a szkenner? Lehet, hiszen az egyéb érvek megbuktak. De én, mint fizető szurkoló, csak fogjam be a pofámat. Hogy mit képzelek magamról...? :)
Mint előbb írtam, nekem nem voltak meccs közben szükségleteim, így nem tapasztaltam ezeket a negatívumokat, azonban voltak más beszámolók szerint nem volt probléma. Úgy néz ki, hogy voltak, akik túl voltak pörögve egy kicsit és hirdették a negatív igét. Sajnos mind a két verziót el tudom képzelni, meg az ellenkezőjét is az elmúlt évek tapasztalatait követően. A jegyértékesítéssel kapcsolatban pedig annyi negatívumot lehet felsorolni, hogy több jegyet adtak el a kapu mögötti szektorba, mint amennyit lehetett. Mi a 15. sorba kaptuk a belépőnket, mások - akik a 14. sorba kapták - sírtak, hogy ez az ő helyük, miközben összesen 13 sor volt a mobillelátón. Még jó, hogy nem szakadt le, maga alá temetve több száz fradistát! De azért kedveskéim! Akik, ha már vagytok olyan bátrak hogy az ultrák közé vesztek jegyet, akkor ne keresgéljétek a helyeteket, mint a színházban! :) Ide nem a kultúra miatt jön az ember! :)

 

Ilyen hangulatban vártuk a kezdősípszót, amelyen az Erkölcs Erő Egyetértés mozgalom tagjai vették át a szurkolás irányítását. Sajnos a csapat nem a megszokott, megalkuvást nem tűrő játékot hozták, amely a szurkolásra is rányomta a hangulatát. A szkopjeiek már negyed óra elteltével tíz góllal vezettek, a közel 50 macedón ultra és a VIP-ben elhelyezkedők örömére. Voltak, akik próbálták lohasztani a lelkesedésüket görög zászlót lengetve, ugyanis Görögország az állam neve miatt a mai napig nem ismerte el Macedónia létét, legalábbis a nevét. Közben a Vardar játékosai kihasználták a hibákat. Igaz ehhez kellett az is, hogy a két dán picsa játékvezető rögtön kiszórja egymás után kétszer a legjobb védőnket és elég kétes ítéletekkel segítették a délszlávokat.

De ez sem mentség arra, amit támadásban és védekezésben nyújtottunk. Kapusteljesítményünk közelített a 0-hoz, sorra adtuk el a labdákat, Szucsánszki és Pena pedig mintha csak testben lett volna a pályán. Közben az unszimpatikus ex-győri Radicevic szokásához híven vágta kifelé a pofákat a góljai után, amellyel továbbra se lett a kedvenc játékosom, míg ezt látva az ETO-sok, gondolom dörzsölték a kezüket betakarózva román zászlójukba. Bár a két előénekes próbálta tartani a lelket a drukkerekben, egyre csak lankadt a szurkolás. Ahogy egyikőjük mondta: "Sok örömöt okozott nekünk ez a csapat, nem baj, ha ma kikapnak." Igen, nem baj, ha kikapnak, csak vereség és vereség között is van különbség. Van, amikor akarnak, de nem jön össze semmi, de van az is, amikor látod, hogy itt már feladták és már te se segíthetsz nekik, bármennyire szeretnél, mert nem tudnak, nem akarnak mit csinálni. Legalább Jovanovics üde színfolt volt a játékban, de látszott, hogy még nincs száz százalékos állapotban. Talán az Eb-szünet után igazi erősítés lesz számunkra.

Haverommal még megvártuk a meccs végét, de a súlyos, 37-24-es vereséget követően keserű szájízzel indultunk el a villamoshoz, hogy átérjünk a Groupama Arénába. Szomorúak voltunk, hiszen ezen a napon nem dobbant a Fradi-szív, mert rajtunk nem múlt. Hangom nem volt, hosszú idő után rekedtre szurkoltam magamat, mint a régi szép időkben. De ez... Még most is nehezen térek magamhoz. Szerencsére gyorsan megérkeztünk a Népligethez, ahol már hömpölygött a tömeg,

közel 20 ezer néző volt kíváncsi a pireneusi miniállam, Andorra elleni vb-selejtező labdarúgó-mérkőzésre.
A belépés elég gyorsan megtörtént, maximum a jegyem mellé kértek egy igazolványt. Rendben van, hogy biztonság és párizsi terrortámadás ide-oda, de egy biztonsági őr hogyan jön ahhoz, hogy elkérje a személyimet? Legalább elfogadta az MLSZ-es szurkolói kártyámat, legyen vele boldog, pár másodpercre rendőrnek érezhette magát. Mivel a TCS-brigádról van szó, így már vártam a következő motozást, főleg akkor, mikor egy kék mellényes nagyfőnök szúrósan nézett rám. Készültem a motozásra, aztán mikor mondtam, hogy a kollégája már ellenőrzött ledöbbentem a választól. UDVARIASAN, JÓ SZURKOLÁST KÍVÁNT NEKEM!!!! Itt az Armageddon, gyerekek!

Ezt követően elfoglaltam saját kis VIP szektorunkat a stadion tetején, ahol összegyűltünk a többiekkel. Fotóztunk, majd a Pénzügyőr-zenekar vezetésével elénekeltük a nyári Eb slágerét,

vagyis "Az éjjel soha nem érhet véget!" A kézilabda-meccs után nem voltam nagy hangulatban, de így is teli erőből elénekeltem a Himnuszt, majd jöhetett egy fél órás hajtépés. Az amatőr játékosokból álló andorrai csapat többet lőtt kapura, több helyzetet alakított ki, mint a profi szinten készülő magyar válogatott. Legalább aztán Gera Zoli góljával megszereztük a vezetést, majd Lang ezúttal nem a levegőt rúgta keményen seggbe, hanem a labdát. 2-0-s előnnyel fordultak a felek a második félidőre.

Szünetben előjött a stadion egy nagy hiányossága, túl kicsi a WC. Két oldalról tódultak be a szurkolók és az aki kapja, marja elv élt, hiába jött rá a szarás a drukkerre, a sör munkája fontosabb volt. Ezt túlélve egy kis sapka-rablással (Roli haverunk New England Patriots-os sapkáját röptettük meg) múlattuk az időt, majd azt láttuk, hogy sorra dolgozzuk ki a helyzeteket, Dzsudzsák pedig az Emirátusokban elfelejtette, hogyan kell szabadrúgást lőni.

Legalább ismét jött a hajrá és jött Gyurcsó, aki egy beragadt pireneusi védő hibáját kihasználva bombázta a hosszúba a harmadikat, Szalai sarkazása pedig gyönyörű volt, csak az az andorrai védő belerondított a képbe. Szerencsére hoztuk a kötelezőt, de lehetett volna több is, az első félidei gyenge periódust pedig a portugálok könyörtelenül ki fogják használni. Zsebben a három pont, egyelőre ennyi a lényeg. Kedden pedig búcsúztatjuk az egykori kedvenceket. Természetesen mi sem maradhatunk ki.