Kezdetek

Hogy lettem az, aki ma vagyok?

Gyuris Zoltán vagyok. Születésem óta igazi futballrajongó, emellett azóta csakis a Ferencvárosnak szurkolok. Amikor tehetem ott vagyok a mérkőzéseken. De ez a Fradi imádat nem csak a futballban ért el engem, hanem egyéb szakosztályok mérkőzésein is ott tombolok a lelátón. Ez hogy is kezdődött?
Már szinte születésem után belém nevelődött a Fradizmus, hiszen csak meg kell nézni a gyerekkori videóimat, a névnapokról, születésnapokról, a háttérben megy a TV-ben a Fradi meccs. Emlékszem, sokszor nagyapám ölében ülve szurkoltunk együtt. A régi álmom, hogy nagyapámmal együtt menjek ki a meccsre sajnos sosem jött össze, mivel 1999. januárjában, hirtelen eltávozott közülünk. Ezek után csak a TV-ben egyedül kezdtem szurkolni a Zöld Sasoknak, majd 2002. áprilisában, nem sokkal szüleim válása után, anyám akkori udvarlója (jelenlegi férje, aki nem mellesleg Újpest szurkoló) hallva a nagy Fradizmusomról, kivitt egy meccsre. Ez egy Fáy utcában rendezett Vasas-Ferencváros találkozó volt, ahol Marius nem mert beülni a Fradi táborba, így a hazaiak közül néztük a mérkőzést, ahol a helyiek nagyot néztek egy hatalmas Hajrá Fradi! kiáltás után. Mint kiderült, nem csak én voltam egyedül zöld vérű az angyalföldi szektorban. A mérkőzés nem igen maradt meg bennem, hiszen egy dögunalmas 0-0-ás végeredményt hozott. De arra emlékszem, hogy már a meccs reggelén tűkön ültem, hiszen minél korábban el akartam indulni, és a stadionhoz érni. Hiába próbáltak nyugtatgatni engem anyáék, nem tudtak. Végül másfél-két órával a meccs előtt értünk az Illovszky stadionhoz, és a kezdősípszó után először megdöbbentem, amikor nem hallottam a játék mellé Knézy Jenő közvetítését. És innen már csak az van meg, hogy szenvedés volt a pályán, s mint írtam gól nem esett. Csalódottság. Ezt éreztem életem első helyszínen megtekintett labdarúgó mérkőzése után, hiszen nem nyert a Fradi, és még csak gólt sem láttam.

Erre alig két hétre rá, egyik általános iskolai osztálytársam hívott, hogy az egyik haverjának van két felesleges jegye az MTK-Videoton meccsre. Ekkoriban még jártak valamilyen szinten szurkolók a Hungária körúti stadionba, mivel a mai vendégszektor helyén foglaltunk helyet. Ez a meccs már hozott gólt, hiszen a kékek 2-1-re nyertek a TV-sek ellen. De nem volt az igazi érzés, nem idetartozom.

Nyár végén meg jött egy UEFA kupa sorozat. A Fradi a ciprusi AEL Limassol csapatával küzdött, legnagyobb riválisunk az Újpest pedig a feröeri Klaksvíkar Írottarférag együttesével. Mikor a Fradi játszott itthon az odavágó mérkőzésen, akkor családommal Horvátországban nyaraltunk Krk szigetén, és éppen hazafelé tartottunk. A rádióból értesültem a 4-0-ás győzelemről. Addig a lilák egy sovány 2-2-es döntetlent értek el a Feröer-szigeteken. Jött a visszavágó, s Marius úgy gondolta, hogy menjünk ki a lilák visszavágójára. Kezdő meccsre járóként gondoltam: rendben! Beültünk a régi Ford Fiestájába és elhajtottunk az akkor még Megyeri úti Stadionnak hívott létesítménybe. Gyorsan megvettük a jegyeket, és anyám férje úgy gondolta: egy kicsit körbevisz a stadionnál. Átmentünk a lilák B-közepének oldalára, ahol árulták az ajándéktárgyakat. Ott láttam egy sapkát, és feltettem azt a kérdést, amit ha mai 24 éves fejjel ott lettem volna, és hallom, egy akkora sallert vágnék le a 14 éves énemnek, hogy a fejem leszakadna. "Kaphatok Újpestes sapkát?" Jesszusom. Ezeket a sorokat 10 évvel később írva, elfogott a hányinger. Hogy lehettem ilyen hülye? De szerencsére nevelőapám eszénél volt, és nem vette meg nekem. (Hál' Istennek!)
Jó egy órával kezdés előtt mentünk be a stadionba, ahol a helyi műsorközlő folyamatosan tudósította a szurkolókat a Ferencváros ciprusi vendégjátékáról. Ekkor éreztem először a lilák felénk áradó gyűlöletét, hiszen nemzetközi kupamérkőzésen ünnepeltek a bejelentett ciprusi góloknál. Az utolsó percben szépített a Fradi, és a hatalmas füttykoncert közepén, én voltam az egyetlen ünneplő gyerek a Barbie-ház széksorai között, aki felemelte ökleit ünnepelve, hogy igen! Gólt lőtt a Fradi. Ekkor fordult felém Marius: "látod? Itt ennyire szeretik a Fradit." Hiába voltam Újpest meccsen, de ekkor kezdődött el bennem valami érzelmileg az Újpest ellen. Ekkor fogtam fel, hogy itt ellenség vagyok. A meccs további szakaszában nagyon meghúztam magamat.
A találkozó nem hozta azt várt gólzáport, miben sokan reménykedtek. Az első félidő végén a korábbi Fradi-játékos Horváth Ferenc talált be, amivel fellőtte a lilákat is a főtáblára. Ekkor döntöttem el, ideje már meccsre menni az Üllői útra is, a sajátjaim közé. Mert már akkor tudtam, én a zöldek közé tartozom!