Zoli meccsre megy: Robog előre a Ferencváros

Ezen a héten első sorban kedvenc csapatom, a Ferencváros volt terítéken, amelynek két sportágban is szurkoltam, hiszen megkezdődött az Erste Liga döntője, majd a futballistáknak Kisvárdán volt jelenése.

Számomra a futball mellett a második nagy kedvenc a jégkorong. Már korábban is imádtam nézni a kőkemény jeges sportágat, - főleg azután, hogy egy barátom rábeszélt az NHL 2002 játék megvételére - de csak 2007-ben jutottam ki életem első meccsére, mikor a tábor első kitiltása alatt Székesfehérváron játszott egyszerre a Fradi labdarúgó- és a hokicsapata is. Néhány haverom rábeszélésére a Raktár utca felé vettem az irányt, amely után már nem volt megállás, hasonlóan gyakori vendég lettem a jégcsarnokokban, mint a futballstadionok lelátóin. Abban az időszakban egy nagyon nehéz helyzetben volt a ferencvárosi jégkorong, hiszen a szakosztály napról-napra élt, a játékosok amatőr státuszban, munka mellett vállalták a csapatban való szereplést, és így is száz százalékosan odatették magukat. Nagyon sokszor álltam a vesztes oldalon, ám ez sem tántorított vissza, gyakori látogatója voltam a Pesterzsébeti Jégcsarnoknak, néha pedig idegenbe is elkísértem a csapatot (főképp Budapesten belül).

Idén végre eljött az az idény, amikor úgy néz ki minden rendben van a szakosztálynál. Igaz, hogy a három nagy magyar csapat távol van a bajnoki küzdelmektől (Fehérvár AV19 az osztrák, a MAC Újbuda és a DVTK-Jegesmedvék a szlovák pontvadászatban vitézkedik), de idén végre volt egy kisebb esélyünk a ligában. Azt a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy az idény végén magyar bajnoki címet ünnepel a csapat (mint az Erste Ligában küzdő magyar csapatok között a legelőrébb végző alakulat).

A magyar bázisú Erste Ligán belül zajlik a magyar élvonalbeli csapatok között az OB I küzdelme is. Ebben a magyar csapatok végső helyezése szerint (aki tovább marad állva a rájátszásban) döntik el a magyar bajnoki trófea sorsát. Ha egyszerre esnek ki a csapatok, akkor a középszakasz végeredménye rangsorol. Mivel a papíron román Csíkszereda az elődöntőben kiverte az Újpestet, így a küzdelem történetében először "nemzetközi" döntő kerül megrendezésre, mivel a másik ágról az FTC-Telekom jutott a fináléba. Mivel a Fradi végzett legelőrébb rangsorolva így a ligában (legrosszabb esetben második, míg az Újpest a középszakasz alapján harmadik) ők hódították el az OB I aranyérmét, 22 év után.

A Csíkszereda ellen pikáns döntő következett, hiszen bár barátinak nevezhető a két csapat szurkolóinak viszonya, de az utóbbi időben ez egy kicsit eldurvult. Sajnos személyesen is tapasztaltam a székely szurkolók visszaélését a fradisták vendégszeretete után, amelyre nem egy drukker "románozással" válaszolt. Sokáig engedték a zöld-fehérek, hogy a csíkiak mellettük szurkoljanak, amelyre nem egyszer gúnyos nóták, mutogatások voltak a válaszok, amire a fradisták azt mondták, hogy eddig és ne tovább. Persze ekkor is a székelyeknek állt feljebb, amire a biztonsági őrök szó szerint beütötték az erdélyieket a vendégszektorba. Ez az eset 2012-ben történt, amit egyes zöld-fehér drukkerek nem tudtak elfelejteni. (sajnos én sem) Azóta több székely drukkerrel is beszélgettem, akik bár szurkolnak a csapatuknak, de a táboruk hozzáállásától, sorozatos hisztijeitől már rosszul voltak. A középszakaszban is lazán nyert a Ferencváros ellenük, de persze "csaltak a játékvezetők". Ugyanez volt a Gyergyó DEAC elleni negyeddöntőjében, ami után a Csíkszereda-Újpest elődöntőre Szlovákiából hozott játékvezetőket a liga, a döntőre pedig a legjobban rangsorolt magyar játékvezetőket küldték.

Itt hadd térjek át személyes véleményemre a székely drukkerekről:
Folyamatos a sírásuk a játékvezetés miatt. Ha akad egy csapat, amely felülmúlja őket, akkor az nem azért van, mert a csapatuk gyengébben játszik, vagy esetleg a kapusuk óriásit bakizik, hanem mert "csalnak ellenük a játékvezetők". Hogy mi anyaországi csapatok drukkerei Ferencvárostól Újpesten át egészen Debrecenig, vagy Dunaújvárosig szintén tudnánk beszélni a nekik megfelelő székelyföldi játékvezetésről, amely során a vendégcsapatok szinte a fél meccset kettős emberhátrányban játsszák le. Ha egy szerintük véleményes szabálytalanságot nem fújnak le számukra az itthoni zebrák, akkor már világra szóló csalás van, de amikor merőlegesen lejt náluk a pálya feléjük, az már korrekt bíráskodás. Na ne már! Tudom, hogy nekik mindenük a jégkorong, de azért ne essünk már túlzásokba!

De térjünk rá az Erste Liga döntőjére:
Az első meccsen látszott, hogy a Fradi söpréssel múlta felül a Debrecent, míg a Sport Club játékból érkezett  a fináléra, a székelyek meggyőzően, 7-3-ra nyertek a zöld-fehérek ellen. Ezt a meccset sajnos munkahelyi kötelezettség miatt nem tudtam a helyszínen megtekinteni.

Ám másnap már ott voltam a szintén teltházas második összecsapáson. A bevonuláskor a vendégek egy hatalmas székely zászlót feszítettek ki, míg a fradisták egy olyan molinót, amely megemlékezett az idén megszerzett 26. magyar bajnoki címről. Az első harmad egészen pörgősen indult, hiszen két és fél perc után 2-2 állt az eredményjelzőn egy-egy orbitális potyagólnak is köszönhetően. A székelyek kapusa pár perccel később megint mellé nyúlt, amely során a folyamatosan szemellenzőt viselő csíkszeredaiak edzője rögtön szabálytalanságot vélt felfedezni, így a videobíró segítségét kérte, amely nem állapított meg szabálytalanságot, így a találat érvényes volt. 3-2-re vezetett a Fradi.

Innen mintha a csíkiak elveszítették volna a fejüket, folyamatosan provokáltak, színészkedtek és igyekeztek bunyót generálni. Tipikus playoff meccs volt, amelyen a fradisták is nagyon pörögtek és nem hagyták adósságban a szeredaiakat. Gólokat pedig csak a Fradi ütött. Brett Switzer mesterhármasig jutott, amely után a lelátón próbáltuk azzal cukkolni a sapkát viselő társakat, hogy a fejükről leszedjük azokat, és, mint az NHL-ben bedobjuk a pályára. ("Le a kalappal!") A második harmad végére beállt a végeredmény 7-2. Persze a szeredai drukkerek megint bíróztak, Mihail Anisin pedig a harmad végén a levonuló és a záró játékrészt a büntetőpadon kezdő Lauri Kärmenieminek behúzott egy látványosat, amely végén még neki állt feljebb, hogy végleges fegyelmivel kiállították a játékvezetők. Emellett a Csíkszereda az egész meccsen mást se csinált, csak durvult, keménykedett, de nem nagyon játszott. Megint kik voltak hibásak? A játékvezetők, mert a Ferencváros kettővel többször került emberelőnybe. Sajnos manapság ez a székely mentalitás, amely után a klub vezetője aljas féregnek nevezte a Ferencváros egyik játékosát, Pavuk Attilát egy-két kemény ütközés miatt. Annyit azért hozzátennénk, hogy a szeredai gárdából is lehetne több játékost megnevezni, aki játszott olyan keményen, vagy durvábban mint Pavuk, de az ilyen hozzáállás, már több mérfölddel túllépte a sportszerűség határát. Az rendben van, hogy Romániában eléggé hátrányosan különböztették meg a székely jégkorongcsapatokat, de amit mostanában levágnak nem éppen mutat szép képet az erdélyi magyarokról. A párharc ezzel kiegyenlítődött, 1-1.

Szombaton ismét útra keltünk, a Fradi futballistái Kisvárdán léptek pályára a 30. bajnoki cím felé vezető úton. Árpi barátom megjegyezte, hogy az NB I-es távolságokhoz képest, ez már-már egy külföldi túra közel 300 kilométeres távolságával. Szerencsére az elmúlt években már elér Vásárosnaményig az M3-as autópálya, így egész gyorsan le tudtunk érni a szabolcsi városba. Annyira korán indultunk, hogy még az autópálya egyik pihenőhelyén egy spontán focizásba is tudtunk kezdeni. A kisvárdai labdarúgó-létesítmény parkolójába is az elsők között érkeztünk, így féltünk, hogy rossz helyre parkoltunk le. Miután megnéztük a várat, elérkezettnek láttuk, hogy bemenjünk a "stadionba". Sajnos ezt a biztonságiak meg akarták akadályozni.

Mivel fradistaként, (mint nyáron) Fradi-mezben indultunk a vendégszektor melletti hazai oldal felé, így a szekusok jegyünk megnézése nélkül irányítottak minket a vendégszektor felé. Meg se akarták hallgatni tőlem, hogy nekünk oda szól a jegyünk. A vendégszektortól természetesen elzavartak minket hazai jeggyel, amire csodálkozott a minket elirányító biztonsági őr. Aztán csodálkoztak: "ja, ez tényleg ide szól!" Végül csak bejutottunk, el tudtuk végezni szükségleteinket, majd felmentünk a büfébe, ami nem lett bővebb választékú, de nem is egy 3000 nézős futballmeccsre való. A szünetben például fél órát kellett várni, hogy sorra kerüljél! A várdai drukkerek továbbra is barátságosak voltak velünk. Nyíregyházán hasonló esetben lehet, hogy már lőfegyverrel kergettek volna ki minket a szektorból (mint 2009-ben a lent maradó fradistákat). Itt normálisan elbeszélgettünk a helyiekkel, olyan társaságok nézték egymás mellett a találkozót, ahol vegyesen voltak Kisvárda- és Fradi-sálas szurkolók.

A meccsen a Fradi dominált. Már az elején úgy nézett ki, hogy cserélni kell, hiszen Isael Barbosa húzta a lábát egy nagyon csúnya szabálytalanságot követően. Szélről nagyon veszélyesen támadtak a fehér-mezesek, míg a hazaiak vezettek néhány veszélyes kontrát, de helyén volt a Fradi védelme. Sajnos egy rossz mozdulat után pedig ennek alappillére kidőlt, ugyanis Miha Blazic a combjához kapott és rögtön cserélni is kellett, Abraham Frimpong jött a helyére az első félidő vége felé.

A második félidő elején rögtön feltörte a várdai reteszt a Ferencváros, Mikalai Sihnevich góljával, de ekkor azt nem gondoltuk, hogy ez lesz a meccs utolsó gólja. Ugyanis pár perccel később második sárga lappal kiállították az egyik várdai védőt, Pavlo Lukjancsukot. Azonban ez visszavette a Fradit. Bár volt néhány ígéretes támadása a Fradinak, a Kisvárda egyre veszélyesebb volt. Már egymás között azt beszéltük, hogy a játékunk alapján megérdemelték volna a hazaiak az egyenlítő gólt, de a végeredmény nem változott, az eredményjelző 1-0-s Fradi-győzelmet mutatott. Ezen a meccsen egy volt a lényeg, hogy elhoztuk a 3 pontot.

Közben Csíkszeredából jó hírek érkeztek, hiszen hosszabbítás után 2-1-re nyerve vettük vissza a pályaelőnyt a fináléban. Ez sokkal nagyobb örömet okozott abban a pillanatban, mint a várdai siker.

Folytatás jövő héten!