2018. szeptember 13., csütörtök

Videoton-MOL Vidi

Minden szurkoló érzékenyen veszi, ha csapata neve, színe, címere megváltozik. Nyáron a Videoton FC jelentett be hatalmas változást, és átkeresztelték a klubot MOL Vidi FC-re. A szurkolók tiltakoznak, a lelátók üresek. Oda a hagyomány?


A drukkerek egyik rémálmát élték meg nyáron a Videoton-drukkerek. A székesfehérvári csapat 9 év után ismét nevet váltott, mivel névszponzorként megérkezett a Magyar Olaj-társaság, vagyis a MOL, amely nem kis pénzt invesztál a klubba.
Nekem is megvan a kedvenc csapatom, én tudnám, hogy mit csinálnék, ha nevét, címerét, színeit elvennék (mint az 1950-es években). De a fehérvári eset egy kicsit másmilyen.
A klubot 1941-ben alapították Vadásztölténygyári SE néven, amely időszak alatt több címert és nevet elfogyasztott. Természetesen egy mai szurkoló már megszokta a Videoton nevet,
hiszen már legalább három generáció felnőtt azóta, hogy a csapat mellé beállt a műszaki cikk gyár 1968. január 22-én. Természetes, hogy egy fanatikus sem örül, ha elveszik csapata nevét, de Székesfehérváron egy kicsit bonyolultabb a helyzet.
Ha a tradicionális neveket nézzük, lehetne akár tiltakozni a fent említett Vadásztölténygyár, a Székesfehérvári Vasas, a Székesfehérvári AK, esetleg a Fehérvári Dolgozók SE név mellett is, de még hozzátehetjük az 1993 és 1996 közötti Parmalat FC időszakot is. De a klub a futballközösségben megragadt valamiért Videotonnak, pedig ez a név sosem tartozott a piros-kékek jogtulajdonába. Nem úgy, mint egyéb magyar kluboknál, mint Szombathelyi Haladás, Ferencvárosi Torna Club, Újpesti TE (ennyi erővel a lilák is tiltakozhatnának, hogy nem UTE-ként játszik a csapatuk az NB I-ben).

Amikor idén nyáron a fehérvári klub aláírta a megállapodást a MOL-lal a névhasználati jogról, gazdaságilag olyan magasságba repítették a csapatot, ahová a drukkerek nem is várták kedvenceiket a múltban. Csak egy tényezőre nem számoltak, a Videoton-gyárra, amely a nevét adja a csapat mellé és a névszponzor megjelenésével megvonta a használatot a futball-egyesülettől. Nem védve Kovács Zoltánt, de egy megoldás maradt, hogy a hagyományokat, a nevet megőrizzék,
hogy a becenevet a Sóstói Stadionnál tartsák, a Vidit. Mert abba a "TV-seknek" nincs közük, arra nem tehetik rá a kezüket. Ezzel egy köztes megoldást találtak a kérdésre, amelyet (az ő részükről) sajnos a fehérvári drukkerek nem fogadtak el, így már nem követték a stadionon belül a csapat sikerét, hogy 2009 után első magyar csapatként eljutottak a Bajnokok Ligája play-off körébe, majd onnan az Európa Liga főtáblájára 2012 után.

Hogy a fehérvári drukkerek mellett egy valamit hozzak fel, tényleg van egy lépés, aminél azt kell mondani: Állj! De sajnos pont Fehérváron, ahol ismét klubon kívül álló ok miatt kellett a Videoton névtől megválni. De legalább a vezetés mellett szólva: nem MOL FC (vagy esetleg MOL FC Fehérvár) néven szerepelnek a piros-kékek a bajnokságban és a kupákban. Mert azzal tisztában kéne lenni a Vidi-drukkereknek is, hogy a klub hivatalos neve az Fehérvár FC a mai napig és nem Videoton, mert az más kérdés, hogy milyen néven neveznek egy bajnokságra. Ennyi erővel már 2009, vagy esetleg 1968 óta tarthatna a bojkott Székesfehérváron. Ettől függetlenül a klubot én továbbra is Videotonnak hívom, mert nehezen áll rá a szám a MOL Vidire, vagy a terjedni kezdő gúnynevére, a Fehérvári Olajra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése