2018. szeptember 21., péntek

Álmaink megvalósítója: Dzsudzsák Balázs

Magyar szurkolók százezrei várták, hogy hol folytatja pályafutását a Nemzeti Tizenegy csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs. Erre a hétre megtudtuk.
Képtalálat a következőre: „dzsudzsák”

Hatalmas szenzáció volt 2008 telén, mikor Dzsudzsák Balázs Debrecenből egyenesen a Bajnokok Ligája elitcsapatai közé tartozó (2005-ben elődöntős) PSV Eindhovenhez igazolt. Onnan már jöttek a pletykák a jövőjével kapcsolatban, többek között a Real Madrid is szóba került, de Balázskánk a drukkerek legnagyobb meglepetésére Dagesztánba, az Anzsi Mahacskalába igazolt, ahol pár meccs után már ki is került a csapatból (hála sérülésének). Eztán azt gondoltuk, hogy a Dinamo Moszkva egy olyan, de jött a Bursaspor és az arab világ, vagyis az Al-Vahda.
Fotó: nemzetisport.hu

Mindenki szidja Balázst, hogy szórja a pénzt, de abba nem gondolunk bele, hogy pont ő az, aki mindannyiunk álmát megéli. Mehetne a Newcastle-be, mehetne Hollandiába, de az ottani sereghajtó Fortuna Sittard helyett inkább az Al-Ittihad Kalbát választotta. Nem is csodálkozom. Ki ne szeretne Dubaiban élni, milliárdokat keresni szinte semmi munkával, nagyobb elvárások nélkül? Ki ne örülne az egész napos bulizásoknak, a luxusnak, a csinos nőknek és az, hogy kedvedre focizhassál, amit nagyon szeretsz? Balázs mindezt megvalósította. Jó, nem mondom, hogy nem dolgozott meg érte, de azért na! Amíg mi csak álmodunk az ilyen életről, ő ezt megéli. Hülye lett volna igent mondani egy Premier League-csapatnak! Mit neki az Eredivisie, ahol megint megszégyeníthetné a négyszeres BEK/BL-győztes Ajaxot? Mit neki a Bundesliga hangulatos stadionja? Számára már nincs elvárás, csak el kell lennie az araboknál, ahol csak az arcát kell adnia.
Balázs, büszke vagyok arra, hogy elérted az álmunkat. Amíg mi itthon gürcölünk heti 40 órát, hogy a kereseted apró részletét hazavihessük, addig te bulizgatsz és a foci az életed. Hülye lettél volna erre nemet mondani! Gratulálok! Csak így tovább, Balázs!
Fotó: origo.hu

Persze, ez a támogatás és egyetértés a részemről csak irónia. Mi a lelátón másképp gondolkozunk. Én szívesebben mentem volna a Premier League-be, fele annyi pénzért, mint bohóckodjak a Közel-Keleten. Mint ahogyan az ausztrálok elleni válogatott-meccsen Sallai Roland játékát néztem, Dzsudzsák Balázs ideje lejárt a válogatottnál. Akinek pedig nem kell a tét, nem kell az elvárás, annak nincs helye a válogatottnál, bármennyire is fontos az neki az elmondása szerint. (én mondjuk nem láttam azt, hogy nagyon megszakadt volna meggypiros mezben az utóbbi két évben, de ez csak személyes vélemény) Neki már nincs helye a magyar válogatottban. Köszönjük a románok elleni bombát, Cristiano Ronaldo kiakasztását, de Dzsudzsák Balázsból elég volt. Keresse meg a milliárdjait az Emírségekben! Nekem belőle elég volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése