Kézilabda BL: "Legalább nem vagyunk románok!"

A hétvége legfontosabb Fradi-meccséről mi sem hiányozhattunk a Syma-csarnokból. A Ferencváros hatalmasat küzdött, de sajnos nem tudott csodát tenni, itthon is kikapott a Bukaresttől. De mégis büszkén mentek haza a zöld-fehér hívek.

Az első meccsen elszenvedett öt gólos vereség után sokan bíztak a csodában, a Fradi-szívben, hogy innen csak egy csapat lehet képes megfordítani a párharcot és az a Ferencváros. Ha valahol még dobog erősen a Fradi-szív, az a női kézilabda-csapat, hiszen Elek Gábor és a csapatkapitány Szucsánszki Zita nem engedi kipusztulni ezt a legendás jelenséget, amit a férfi labdarúgók már el is felejtettek, amit már nem vettek át. (talán valakiben még ott is pislákol a fénye, csak nem engedik kibontakozni felülről)

Hatalmas tömeg gyülekezett a Puskás Ferenc Stadion metróállomásnál, még az árusok is megdöbbentek, hogy milyen esemény lesz itt. Sajnos a várakozásunkat beárnyékolta, hogy a románok egy darab jegyet sem igényeltek a mérkőzésre, így elég egyoldalú lesz a hangulat a csarnokban. Mikor már épp ezt tárgyalgattuk hirtelen megjelent egy öt fős román brigád, lobogtatva a zászlójukat. Talán túl jó szívű voltam vele, amikor odamentem hozzájuk és jeleztem feléjük, hogy ezt inkább rakják el, hiszen nem Győrben vannak, ahol a helyi csicskák szurkolók pogácsával és sok-sok puszival (már-már orális szexszel) fogadják őket, hanem itt még csúnya balhé is lehet a vége. Az egyik magyarul beszélő taggal még el is beszélgettem a kézilabda viszonyairól, ők még nem könyvelték el teljesen a továbbjutást, emellett haragudtak klubjukra, hogy nem igényeltek jegyet, hiszen ők Aradról jöttek szurkolni a bukarestieknek.

Miután barátaink megérkeztek mi is fogtuk magunkat és elindultunk a mai BOK- régi Syma-csarnokba, hogy fokozzuk a hangulatunkat és kiszurkoljuk a Fradinak a csodát. A jegy 3000 Ft. volt a kapu mögé, nem túl vészes. (főleg, ahogyan értesültem a veszprémi BL-árakról) Most nem volt olyan szigorú motozás, mint ősszel a Vardar Szkopje ellen. Egyszer átnéztek, utána már jöhetett a sorban állás a wc-hez, majd a szektorunkba bejutáshoz. Közben hatalmas füttyszó hallatszik a lelátóról, bejöttek melegíteni a románok. Már a lelátón voltunk, mikor jöttek a játékvezetőhölgyek, és már odafordultam a haveromhoz, látva amilyen mosollyal beszélgettek a CSM Bucuresti edzőivel, elöljáróival, hogy itt még baj lesz. (Nem is tévedtem.) 

A meccs kezdetére egész csarnokos koreóval készült a B-közép, a lelátók magyar nemzeti színekbe öltöztek. (sajnos ez az utóbbi években nem sok győzelmet hozott a magyar csapatoknak - magyar-svéd 2009, magyar-olasz (hoki) 2011, magyar-osztrák U19 Eb 2014, magyar-román 2015 - ma se volt ez másképp). A kapu mögötti lelátón a Hősök tere látképe rajzolódott ki egy molinón, rajta az arkangyal helyett kézilabdázók, fölötte a felirat: "Legyetek a hőseink!"
A meccs ugyanolyan gyors gólváltásokkal kezdődött, mint kint és onnantól az első félidőben a bukarestiek vezettek nagyrészben, de a Fradi a félidőre megfordította az állást. A két norvég kurva játékvezetőhölgy pedig nyomta ezerrel a vendégeket.

Nevetséges ítéletek, elmaradt kiállítások (mikor levegőben lévő játékost támadnak, vagy arcra ütnek - utóbbinál volt egy véleményem szerint azonnali piros lapot érő is) engedték az ellenfélnek, a szélső Majda Mehmedovic többször nem kézilabdázott, hanem focizott, Gulldén és Tórstensson pedig sok esetben többet lépett a labdával a szabályokban leírtnál is. Ha még hozzátesszük azokat a büntetőket, amelyeket úgy ítéltek meg, hogy a védekezés még a hetes vonalnál történt... Nagyon egyoldalúan fújtak. A mérkőzés végén Szucsánszki Zita meg is jegyezte, hogy itt bármit tehettünk volna, nem juthattunk volna tovább, mert a játékvezetők nem engedték meg nekünk. Hathatós közreműködésükre a 45-50. perc körül egy sörös pohár is a pályán landolt (mondjuk ezt elítélem), amely után az ellenfél kapusa, Paula Ungureanu kiverte a hisztit, a román kispad szakemberei pedig elkezdték lökdösni a játékvezetőket. Hol engedhetnek még meg ilyet valakinek? Rendben, hogy nincs helye ilyennek a pályán, de hogy képzelik, a kispadról, hogy lökdösik a bírókat és mindezt megússzák büntetlenül. Igen, kedves EHF! BÜNTETLENÜL, hogy ti is hozzájáruljatok a Fair Play szelleméhez, vagy annak elpusztításához!

Addig a Fradi-tábor szakadatlanul szurkolt. Ahogy a 10 év szolgálat után búcsúzó előénekes mondta, mi nem románok vagyunk, hogy feladjuk! Ez a mondat a nap mottója is lett a végén. Szakadatlanul szurkoltunk és közben a bukarestiek a háttérben próbáltak ünnepelni. De le voltak magasról szarva, (bírókkal könnyű), a szívvel-lélekkel küzdő Ferencváros volt a sztár. Ők voltak a meccs igazi nyertesei. Percekig éltette a lányokat a tábor, miközben a románok le voltak tojva magasról. Egy sérülések sújtotta csapat, szívvel-lélekkel küzdve végig partiban volt egy sztárok sorával összevásárolt Bajnokok Ligája címvédő ellen, amely csak erős játékvezetői segítséggel tudta felülmúlni azt. Ki tudja?! Ha 100%-os a csapat, senki nem küzd sérüléssel, nincs az a bukaresti utolsó perces rövidzárlat, nincs ez a két norvég... De nincs ha. Kikaptunk itthon is eggyel, de mégsem bosszús az ember. Nem mindegy hogyan kap ki egy csapat, hiszen, ha küzd akkor a szurkoló is mellé áll. (ez az, amit a focistáknak is meg kéne tanulnia, vagy pedig, ha kedvük nincs hozzá, beléjük verni!)
Lehet, hogy kikaptunk, nem jutottunk a Final Fourba, de "legalább nem vagyunk románok!"