Magyarország-Svájc: Ilyen játékkal a vereség is megbocsátható

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"
(Simon Tibor)

Ez a gondolat járt a fejemben egyet aludva a Magyarország-Svájc meccset követően, a kínkeserves feröeri X után. Legalább egy pontot megérdemelt volna a Nemzeti Tizenegy!

A Ferencváros-Partizani Bajnokok Ligája-selejtező óta profi magyar futball-meccsen nem tettem a tiszteletemet. Ha a feröeri játékon múlna, erre, a svájciak (akarom mondani nyugat-albánok) ellen se adtam volna ki pénzt. De már meccs hiány volt, amelyet persze enyhítettek a Ferencváros jégkorong-meccsei, de már kellett a foci, kellett a tömeg, a szurkolás és a válogatott melletti élmény, hiszen a válogatott a Ferencváros mellett a második csapatom.

Barátaimmal a régi jól ismert gyülekezőhelyünkre, a Faházakhoz beszéltük meg a találkozót bő két órával a meccskezdés előtt. Már ahogy kiléptem a metróállomásról megcsapott egy ismerős illat, amelyet nem minden nap érezhet az ember. A jó öreg füstbomba. Meg is álltam egy pillanatra, hogy egy jó mélyet beleszippantsak ebbe a gyönyörbe, mert már majdnem két éve nem volt hozzá szerencsém. (na jó, azért Csepelen mégis) A Faházaknál magyar sálas emberek, míg a metróban szabadon flangálhattak a "nyugat-albánok".

A stadionba korán bejutottunk, hogy megvacsorázzak, gondoltam meglátogatom a büfét. Életem legrosszabb hot dogját ettem meg 700 Forintért. Egy kiszáradt szar, pirított hagymával, ketchup, mustár nélkül. És még volt pofájuk ennyit elkérni ezért. Barátaimmal visszasírtuk a krakkói kiszolgálást, ahol hasonló árért, annak megfelelő értékű ételt kaptunk a kezünkbe, ami még laktató is volt. De a szurkoló minek is reklamál? "Mi örüljünk annak, hogy ilyen modern stadionban szurkolhatunk." És csodálkoznak, ha az ember úgy érzi, hogy nem látják szívesen a futballmeccseken az irdatlanul magas jegyárnak - és a kiszolgálásnak köszönhetően! Vagy az árakhoz hű terméket kellene adni, vagy pedig azonnal felmondani a büfé üzemeltetőjének és sportesemények közelébe se engedni SOHA!!!!!

Közel egy órával a kezdősípszó előtt elfoglaltuk a helyünket a Groupama Aréna D lelátóján, ahol közösen fütyültük ki a melegíteni kiérkező svájci kapusokat és játékosokat. (mennyi volt közülük az echte svájci?! Főleg Embolo és Gelson Fernandes, de mindegy!) Mivel egy kisgyerekes apuka ült le mellém, így barátaimmal jobbnak láttuk, hogy ha felmegyünk a lelátó tetején található "magán VIP-szektorunkba", ahonnan nyugodtabban, lelkiismeret nélkül elküldhetjük a francba a játékvezetőt és esetleg az ellenfelet, de főleg a mieinket, ha megint a tórshavni játékot mutatják be. Nem akartuk megrontani a szurkolói utánpótlást.

Már a "VIP szektorunkban" voltunk, mikor bevonult a Pénzügyőr-zenekar a gyepre és egy igazi különleges előadással fakasztották dalra a több, mint 20 ezer szurkolót a stadionban. Mint tudjuk Franciaország óta, az éjjel soha nem érhet véget! Aki ott volt nem felejti el ezt az élményt!
Ezután kivonultak a játékosok is, amely alatt a Carpathian Brigade talán történelme legjobb élőképét mutatta be a B (közép) lelátón, majd sportszerűen végig hallgatták a drukkerek a svájci himnuszt, ezt követően telitorokból mindenki énekelte nemzeti imádságunkat. A két nemzeti himnusz eljátszása után a korábban BL- és EL-döntőt vezető holland, Björn Kuipers sípszavára megkezdődött az összecsapás.

Senki nem vitatja, a pályán jobbak voltunk a svájciaknál, de az látszott, hogy egyénileg sokkal képzettebbek a magyar futballistáknál. A mieink mindent megtettek a siker érdekében, túlságosan is akartak, ezért nagyobb hibák becsúsztak. Kleinheisler nagyon pocsékul passzolt, elfelejtett helyezkedni, Szalai pedig labdát se tudott átvenni. Középső védelemben Guzmics és Lang egyszerűen katasztrófa volt. Hajmeresztő dolgokat csináltak. A mieinken pedig látszott az önbizalomhiány. Nem merték tiszta lövőhelyzetben kapura ereszteni a labdát. Se Szalai, se Stieber, se Kleinheisler, se Dzsudzsák, az pedig idegtépő volt, hogy utóbbi játékos és Kádár Tamás mennyire egylábas játékosok, hogy gyengébbik végtagjukat nem merték használni. Az impotens svájciak és az önbizalom hiányos magyarok játéka nem csoda, hogy gól nélküli első félidőt hozott.

Félidőben legalább a Firkin slágerére volt egy kis dalolászás, majd elkezdődött a második 45 perc. Rögtön egy hatalmas Lang hiba, amely után gondolkodás nélkül kaptam volna le a pályáról. Ilyen luftot utolsó emberként válogatott védő nem rúghat! Le is csapott Shaqiri a labdára, Gulácsi Péter pedig megtette amit tehetett, védett, de a játékszer Guzmics teljes távoli figyelmét élvező Seferovic elé pattant, aki nem is tétovázott, a hálóba emelte a azt. 0-1. Azt a dühöt, amit ekkor érez a drukker nem ajánlom senkinek. A belső védőinknek egy ilyen bekapott gól után gondolkodás nélkül cserét kéne kérniük és leadniuk a mezt!

Szerencsére az addig agyonszidott Szalai egy kapufáról levágódó labda után rögtön egyenlített. Ádám! Csak szidni kell téged, mint Varga Rolandot, egyből villansz! Csak így tovább a Bundesligában is!
Meg is szerezhettük volna a vezetést, de jött a szokásos magyar töketlenkedés. Még a legnagyobb helyzetben se mertek kapura lőni, inkább tovább passzolták a labdát. Így meg hogyan akarunk gólt szerezni? Jött aztán a fekete leves, a Wolfsburg szélső hátvédje, Ricardo Rodriguez lőtt kapásból a kapuba, de továbbra is tartom, hogy lesről, ahogy a lelátón is ordítottam. De a védők megint sehol, senki nem figyel a támadókra, senki nem zavarta a helyzet alatt. De szerencsére Szalai ismét azonnal egyenlített, a nyugat-albánok híveinek még nem is volt elég idejük kiünnepelni magukat. Beállt Németh Krisztián is, de a kontráink vele se lettek hatékonyabbak. Sőt, Némóka egy százszázalékos gólhelyzetnél inkább úgy döntött, hogy inkább elesik ahelyett, hogy rácsúszott volna a labdára, hogy vezessünk, jobbnak látta, ha hevesen elkezd reklamálni egy büntetőért. Majd jött az utolsó perc és Kuipers spori pillanatai. Egymás után legalább háromszor rúgták ki úgy a svájciak a labdát, hogy nekik adta a bedobás jogát. A harmadiknál már megjegyeztem, hogy "ez mindjárt befúj nekik egy tizenegyest". A tizenegyes nem is jött össze, de védelmünk "vigyázó" szemei között Valentin Stocker az egyik Kuipers által rossz irányba ítélt bedobást követően a kapuba tuszkolta a "bogyót" (ahogy apám szokta hívni sokszor). Kimerem jelenteni, hogy bár a védelem nyakig hibás ebben a gólban a kanadai táblázatra feliratkozott a holland sípmester és az asszisztense. Ezt minden magyar nevében köszönjük (B+!!!!)! A végén még mindent megpróbáltak megtenni a mieink, de az utolsó támadást már nem engedte ez a németalföldi féreg, (mi lett volna, ha a svájciak próbálkoznak támadni hasonló helyzetben?), 3-2-re nyert Svájc.

Megérdemelten? Szerintem nem. Egy döntetlen reálisabb lett volna. Nem tettek annyit az alpesiek, hogy három ponttal kelljen távozniuk Budapestről. De a mieinkre a hibák ellenére sem tudok haragudni. A maguk tudása szerint mindent megpróbáltak, és itt vissza lehet kanyarodni a fent írt Simon Tibor idézethez. "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!" Feröeren utóbbit láttuk, itt meg a túlzott akarásból az előbbi lett. Minden esetre Rigából el kell hozni mind a három pontot és bosszút állni rajtuk a 13 évvel ezelőttiért! Maris Verpakovskis szelleme nem kísérthet örökké! A Debrecen Skonto elleni kilencese legyen a válogatottal!
Hú, de mennék, csak sajnos nem tudok! Talán majd máskor összejön számomra! Hajrá, magyarok!