Elvesztettem valamit...

Megtörtem, elég volt! Most leírom azt, ami kavarog a fejemben szeretett futballcsapatommal kapcsolatban.

2005. márciusában egy Ferencváros-Győr mérkőzéssel megkezdődött bérletes pályafutásom az (akkor még) Üllői úti Stadionban. Hiába kaptunk ki 1-0-ra listavezetőként, hiába indult el csapatom lefelé a tabellán - majd az anyagi nehézségek miatt meg nem állt az NB II-ig - a fanatizmusom egyre csak nőtt. Volt, hogy iskolaidőben utaztam el az idegenbeli meccsekre, volt, hogy nyáron egy edzőmeccsért elmentem egészen Németországba. Szinte az egész családom agyára mentem azzal, ahogy követtem a klubot, amelyet csak tetéztem azzal, mikor elkezdtem járni egyéb szakosztályok sporteseményeire, volt hogy egy hét alatt legalább 4 rendezvényen voltam, ahogy apám mondaná bejártam Boszniát és Hercegovinát. 2014-15-ös idényig csupán két hazai bajnoki mérkőzést hagytam ki, az egyiket azért, mert 38-39 fokos lázzal feküdtem otthon, pedig előfordult, hogy influenzásan jelentem meg a lelátón, volt, hogy levegőt nem kaptam a náthától, mégis ott tomboltam.

De attól a nyártól kezdve valami megváltozott. Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen, szkenneljek-e, vagy sem, de egy Facebook-on kapott gyönyörű levél miatt, amelyben kiecsetelték, hogy én "egy levadászni való Kubatov-csicska patkány" vagyok már gondolkodtam azon, hogy gépbe teszem a kezem, majd a fiumei kirándulás előtt átestem ezen a procedúrán. Beregisztráltam. Sokszor elgondolkozom ezen, hogy egyáltalán jól tettem-e, de amikor eszembe jut a korábban említett üzenet, úgy érzem helyesen cselekedtem és amiatt még a tábori rendezvényekről igyekszem valamelyest távol maradni. De mégis ez a tett elszakított több barátomtól. Vannak olyanok is, akik árulónak tekintenek emiatt, pedig én nem árultam el senkit.
Az első félévben még újságíróként jártam be a stadionba, dolgozni, nem szurkolni. Természetesen ezért is kaptam a gúnyos gratulációkat, volt aki a közösségi portálról törölt is az ismerősei közül. -. Pedig én nem árultam el senkit. - A Ferencváros-Nyíregyháza meccsen pedig felfigyeltem a B-közép 1928 molinóra, amelyre eleinte azt hittem, hogy csupán egy dísz a B lelátó falán, jelképezve, hogy az a B-közép helye. Mikor az MTK-Ferencváros mérkőzésen is megláttam, akkor már sejtettem,

hogy itt valami szerveződésről van szó amelyet a mérkőzésen tapasztaltak alapján duplán védenek a biztonsági őrök. Ezt a csoportot szándékomban sem áll/állt támogatni. Ha velük szurkolnék, akkor érezném magamat árulónak. (!!!!)
Sajnos már ekkor elkezdett szélesedni és elmélyülni a szakadék "szkennelt" és "kinnmaradó" között. Ezt az ellentétet súlyosbították az olyan eseménynek, mikor az aluljáróban a szurkolói kocsmák felől leérkező alakok inzultálták a drukkereket, árulózták őket. Sajnos szemtanúja voltam ezeknek. Így a tiltakozók természetesen nem tudták a maguk pártjára állítani az éppen bejáró drukkereket.
Közben a B-közép 1928-ból Halhatatlanok lett, a kapu mögül pedig egyre jobban tűntek el a drukkerek. Tisztán látszik, hogy ennek a bohóckodásnak a jóérzésű fradisták nem szeretnének a részesei lenni.
Kint voltam a kupadöntőn, ahol bár 4-0-ra nyert a csapat, de a stadion nem volt megőrülve. Az utolsó 10 percben, amikor én és néhány barátom a C3-szektor tetején őrjöngtünk, addig a stadion zöld-fehér tömege síri csöndben várta a hármas sípszót.
Eközben a tábor próbálkozott. Volt egy több, mint 6000 fős megmozdulás a Népligetben, de ezen kívül inkább csak öngólok. Volt egy jégkorong-meccs, ahol persze egyes biztonsági emberek próbáltak balhét provokálni, de szerencsére győzött a józanság. De nagyon sok helyen nem jelentek meg, amelyet persze ismertebb szurkolók is szóvá tettek. Nem jártak kézilabdára (csak a nemzetközi kupa során és a Győr ellen jöttek ki), csupán egy FFC-meccsen jelentek meg, amelyen egyesek olyan dolgokat műveltek, amelyről inkább ne is ejtsünk szót. Ott volt egy női futball-bajnoki döntő, ahol személyesen lehetett volna bizonyítani az elnöknek, az MLSZ vezetőinek, azonban ez a ziccer is kihagyva maradt. Természetesen dühös voltam azon ismerőseimre, akik telesírták az internetet azzal, hogy nem járhatnak meccsre, de a többi szakosztályra még csak kíváncsiak se voltak, pedig ott is lehetett volna fergeteges hangulatot teremteni. Lehet mondani, hogy van aki csak a focit szereti, de a Ferencváros nem csak a labdarúgást jelenti. Kell harcolni, hogy visszajuthassanak a stadionba, de közben ki lehetne nézni szurkolni egyéb szakosztályok meccsére, ahogy fiatalok is tették a női futball szakosztálynál és kiszurkolták a bajnoki címet a lányoknak.

Azonban ezen kihasználatlan ziccerek után ismét elkezdtem bejárni egy-két meccsre, de egyre jobban azt kezdtem érezni, hogy egyre jobban eltávolodok a csapattól. Nincs a régi hangulat, ez nem az én Fradim, a mi Fradink. Azt mindenképp ki kell jelenteni, a tábor hiányzik. Ha mindaz még nem volt elég, jött az a bizonyos decemberi, Újpest elleni összecsapás amelyen több jóérzésű fradistának is betelt a pohár. Igazi színház, 0 szurkolás, ha próbálkoztál, leszóltak, hogy zavarod őket. Ez lenne egy futballmeccs? A Hal(l)hatatlanok megbuktak. A drukkerek egyre távolabb kerültek a csapattól, emellett a hírek alapján már nem ismerek rá arra a csapatra, amelynek elkezdtem szurkolni. A Nagyecsed elleni kupameccsen a szabolcsiak pályán kívüli megalázása - velük szembeni tiszteletlenség után már gondolkoztam, hogy leírom véleményemet, de inkább elvetettem. Ez nem volt méltó a Ferencvároshoz, és annak hagyományaihoz. Ahogy az Erkölcs Erő Egyetértés Mozgalom egy oszlopos tagja mondta nekem: ez már egy másik csapat. Kezdtem én is azt érezni, hogy ez egy halványabb jogutód lett azonos névvel, azonos színekkel, de új jelképekkel. Nem tudom még ma sem elfogadni az átkomponált indulót, az új csirkét sast.

Pedig a klub tündököl, remek az anyagi helyzet, jó játékosok alkotják a keretet, 20 pont előny a tabellán, de mégis, mintha nem az én csapatom lenne. A három E-ből mintha már nem lenne jelen az Erkölcs és az Egyetértés. Csak az Erő dominál mind a két oldalon, igaz a tábor részéről ismét kezd megjelenni az Erkölcs is, de csak kezd, míg a másik oldalról szinte teljesen eltűnt. De az Egyetértés az annyira van innen, mint Makó Jeruzsálemtől. És még nem beszéltünk a politikai balhékról, amelyek érintették a klubot. Még rájuk gondolni is fáj, hogy ezzel mossák össze (sajnos bizonyítottan) szeretett csapatomat.
Aztán eljött a tavaszi nyitány. Régebben még a legkisebb Ligakupa-meccseken is kint voltam a stadionban, de sem a Videoton elleni kupameccsre, sem pedig a TV által nem közvetített Puskás Akadémia elleni bajnokira nem voltam kíváncsi. Úgy érzem elvesztettem a fanatizmusomat. És bár a Honvéd elleni meccsre is kimehetnék, inkább a családommal töltöm a szombat estét. És nem! Nem a 20 pontos előny miatt nem érdekel, hiszen erre vártam már mióta, hogy az én csapatom domináljon a bajnokságban, a Ferencváros verje rommá az egész NB I-et! Emellett szerintem arra is alszom még egy párat, hogy a Diósgyőr ellen kimenjek-e?! Ezzel a problémával pedig sajnos nem vagyok egyedül. Biztos vagyok benne, hogy egy-két meccsen tiszteletemet teszem, de jó kérdés, hogy mikor?! El kéne gondolkoznia az illetékeseknek, hogy ez mitől történhetett meg. Egy újonc néző nem pótolhatja az évek óta fanatikusan a csapatot követő drukkert.

Persze egy valamiben igazat adok Kubatov Gábornak a szurkolókkal kapcsolatban, hogy rohadtul nem kell a balhé a meccsekre és igen, vannak a táborban olyan egyedek, akikben én sem bíznék meg semennyire sem. Nekem sem tetszett, amikor a meccsek közben a semmiből hosszan elkezdtük szidni a riválisokat, mert mi fradisták vagyunk, vagy mert ők ennyire primitívek, hogy ezt tették. És sajnos jelenleg is sokan vannak a Groupama Arénában, akik inkább éneklik, hogy "f*******ó Újpest!", minthogy kiejtsék: "Hajrá, Fradi!"! Csak a politikai harc miatt a háttérbe szorult erről a reflektorfény, pedig még mindig jelen van a stadionban.
Már korábban is leírtam, hogy mikor meghallottam, hogy a szkenner-helyzet elején kik tárgyaltak, nem lepődtem meg a sikertelenségen és a párbeszéd megszakadásán. De úgy érzem, hogy ebben a másfél évben sokat komolyodtak az ultrák és a huligánok is. Ideje lenne feladni a makacsságot és megvitatni a dolgokat személyesen! Én bezárnám a feleket egy szobába, amit addig zárnék kulcsra, amíg megegyezés nem születik. Teljenek el órák, napok, hetek...

Jelenleg úgy érzem, hogy elvesztettem a fanatizmusomat és azt a csapatot, amelyet megszerettem. Vissza akarom kapni a régi életem, a csapatot, amelynek gyerekkorom óta szurkoltam, amelynek örökségét megkaptam nagyapámtól! Ismét túrázni szeretnék a barátaimmal, tombolni a stadionok lelátóin! Még szerencse, hogy a női foci-, a jégkorong- és a kézilabdacsapat tartja bennem a lelket. Adjátok vissza az életemet!

ui:
Bár úgyis tudom, hogy sokan elküldenek a francba ezen sorok elolvasása után, de továbbra sem érzem azt, hogy bárkit is elárultam volna, nyugodt szívvel nézek a tükörbe és fekszem le esténként aludni. Egyetlen lépésemet sem bántam meg. Továbbra is bízom a békében!
Üdv,
"a levadászni való Kubatov-csicska patkány"