Bár már többször is említettem ezen a blogon, hogy a szívem a Ferencvárosé, de az objektivitás miatt többször ellátogattam más csapatok mérkőzéseire, mint pl. a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának az eseményeire, de ezúttal a téli uborkaszezonban Székesfehérvárra vezetett az utam, ahol az osztrák ligában szereplő Fehérvár AV19 a kontinens egyik legjobb csapatát, a bajnoki listavezető Red Bull Salzburgot fogadta.
Előre is le kell szögeznem, mint ősfradistának nem szívem ügye az Alba Volán, ha tehetném még ott a tábor kellős közepén is énekeltem volna a IX. kerületben és a Pesterzsébeti Jégcsarnokban szinte slágerként szóló "Sosnowiecben rettegtetek" című nótát.
De ezúttal egy barátom hívószavára nem tudtam nemet mondani a labdarúgó holtszezon közben, amely alatt a Fradi jégkorongozói éppen Erdélyben szerepeltek vendégként, a kézilabdások pedig téli szüneten voltak.
Általában teltház fogadja a csapatokat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ezúttal sem volt másképp, ezért barátommal, (aki elhívott a meccsre), már közel két órával a kezdőbedobás előtt megérkeztünk a létesítményhez. Már a vasútállomásra érkezve, mikor pontos útbaigazítást kértünk egy Volán-mezes drukkertől, akkor mondta, hogy ha tehetjük szedjük a lábunkat, mivel gyakran elég sok időt vesz igénybe a sorbanállás a jegyekért a találkozókat megelőzően, mint a karácsonyi mérkőzésen, ahol elmondása szerint közel 100 méteres sor alakult ki. Szerencsére ezt megúsztuk, gyorsan meg tudtuk venni az állóhelyi belépőket, azonban a csarnokba csak egy órával a kezdés előtt engedték be a szurkolókat a rendezők. Szerencsére nem volt túlságosan hideg, addig azt lehetett megfigyelni, ahogy az osztrák sztárcsapat játékosai éppen dekázgatással és focizással melegítenek be, a jeges felkészülés előtt a csarnok parkolójában.
A gyors beléptetés után rögtön felmentünk az oldallelátó főtribünjére, ahol a kék vonalnál helyezkedtünk el. Közben a televíziós tribün alóli szekrényből a vezérszurkolók pakolták kifelé a zászlókat, dobokat, semmi szitokszó nem hagyta el az útjukban elhelyezkedő nézők felé. Ahogy nőtt a tömeg, úgy kerültünk egyre beljebb mi is, egyenesen a törzsszurkolók közé, akik közül az egyik kiszúrta a Fradi B-közepes sálamat és elkezdte énekelni a "Szar Ferencváros" c. nótát, amelyet több rivális is szokott énekelni nekünk. Szerencsére tettlegességig, mást nem érdekelt, hogy kívülállókként jelentünk meg, nem fajult a dolog, az öreg sem gondolta komolyan a szituációt, csak érdeklődött, hogy hogyan kerültem ilyen színekkel a Volán-tábor kellős közepére? Ha egy focimeccsen történt volna, talán még e sorok írása közben is a kórházi ágyban feküdnék.
Közben a tömeg egyre csak nőtt, szinte nem lehetett elférni, nagy darab vagyok, sokan pedig megszokott törzshelyükre próbáltak bejutni. A meccs kezdetéig fogyasztották a pálinkát, majd a kezdőbulinál mindenki egyszerre elkezdett szurkolni, majd a fehérvári játékosok egy olyan első harmadot produkáltak a jégen, hogy a megrögzött Volán-fanatikusok sem nagyon hittek a szemüknek. Kovács Csabáék 3-0-s vezetésre tettek szert, az osztrákok pedig mintha úgy gondolták volna, hogy elég a mezt felvenni és kimenni a pályára. A mérkőzés elején engem "betaláló" öreg úr meg is jegyezte felénk, hogy "miért pont egy ilyen sz@r meccsre kellett kijönnünk?"
Elérkezett az első szünet, amely alatt úgy gondoltuk haverommal, hogy lenézünk a büfékhez és az ajándékbolthoz, ahol egy-egy magyar válogatottas korongot vettünk magunknak. Az apró hibát fel is fedeztük rajtuk, miszerint: Made in Slovakia. Sebaj! Magyar címeres korongot Felvidéken készítettek. Mi így álltunk hozzá. De amíg lejutottunk a szemközti lelátó alatt lévő ajándékbolthoz és vissza a helyünkre, olyan tömegen kellett átvágnunk magunkat, hogy szinte a Balkánon éreztük magunkat. Ez a jégcsarnok biztos nem ekkora tömegre volt tervezve, amikor megépítették. Végül nagy nehézségek árán visszajutottunk helyünkre, a pálinkázó törzsszurkolók közé, de a táskám miatt továbbra sem fértünk el kényelmesen. Szerencsére egy régi ismerősünk, a mérkőzést közvetítő Léderer Ákos (akivel Berkenyén ismerkedtünk meg a helyi csapat REAC elleni NB III-as osztályozóján) megengedte, hogy a kommentátorállásba tehessem a tatyómat.
Így egy kicsivel kényelmesebben nézhettem a második harmadot, amelyre egy kicsivel veszélyesebben jött ki a Salzburg, majd egy ellentámadásból szépített is. A játékvezetők szerint nem sokkal később a Volán is betalált, de ezt a videóbíró érvénytelenítette. Ekkor arrafelé minden szem a közvetítőmonitorokra szegeződött, ahol Léderer úrnak biztosan déja vu élménye lehetett a 2004-es labdarúgó NB I-es bajnoki döntő után, mikor a Fradi-Debrecen mérkőzés lefújása után szinte mindenki ott akarta nézni a hátralévő történéseket az MTK-Újpest találkozón. Bár a korong a lelátóról nézve sem volt bent, nem csak én láttam így, amelynek köszönhetően nem volt nagy ribillió a sípmester kitárt karjait látva.
A harmadik harmadban pedig a Salzburg mindent megpróbált támadásban, az utolsó percekre még a kapusát is lehozta, amelynek köszönhetően csak a fehérváriak találtak be, beállítva a 4-1-es végeredményt. A végén már a zsűrifülkén és a büntetőpadok tetején is ugráltak a vezérszurkolók onnan irányítva társaikat az ünneplés során. Azt hiszem ezt egy Fradi-meccsen már büntetné a versenybizottság, bár ki tudja, hogy az EBEL mit enged és mit nem, erről a Volánosok órák hosszát tudnának beszélni.
Mindent összegezve jó hangulatú mérkőzésen vehettem részt. Megtapasztaltam, hogy miért özönlenek Székesfehérvárra a magyar jégkorong fanatikusok. Igazi baráti a hangulat a helyi vezérszurkolók között (direkt nem használom a B-közep kifejezést, mert abból csak egy van és az igazi a Ferencvárosé), nem arról szól egy meccs, hogy az ellenfelet miszlikbe aprítom, vagy XY-t szidom, mert nekem nem tetszik az arca, a tevékenysége, vagy mert politikusok vannak a vezetésben, ezért beviszem a politikát a lelátóra. Talán, ha a IX. kerületben is hasonló körülmények lennének, mint az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, talán nem hogy szkenner, de még szurkolói kártya sem lenne. Csak önfeledt szurkolás, és természetesen ha a helyzet úgy kívánja az ellenfélnek és a bíróknak odaszólás bizonyos határokon belül, amely azért széles. Bár tudom, hogy ezért a következő mondatért kapok majd hideget-meleget, de az előbb felsorolt tényeken egyeseknek tényleg el kéne gondolkoznia.
Azt meg a végén mindenképp leszögezném: nem voltam, nem vagyok, de nem is leszek Volán-drukker. Mindhalálig hű maradok a Ferencvároshoz és zöld-fehér színeihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése